|
|
| Kodály,Galyai látogatásai |
|
Kodály Zoltán hosszúra nyúlt életén át szenvedélyes turista volt. Ez vonzotta többek között a csodálatos Mátra hegységhez is. Azonban nemcsak a Mátra szépsége, hanem az ott fellelhető gazdag népzenei és kulturális emlékek is vonzották. Erről tanúskodik vegyeskarra írott kórusműve, a Mátrai képek is.
|
Új
Hevesi Napló
________________________________________
Élet és tudomány
Szecskó Károly
Kodály Zoltán galyatetői látogatásai
A Mátra Egylet a hegységben már a múlt század végén felépítette az első menedékházat, amely az első világháború alatt elpusztult. Helyébe 1921-24-ben újat építettek, az viszont a második világháborúnak esett áldozatául. A mai impozáns szálló 1936-39 között épült. A nagy zeneszerző e létesítmény, a Nagyszálló falai között az 1940- es évektől haláláig sokszor megfordult első és második felesége társaságában. E felejthetetlen pihenési időszakokról tanúskodik a Mester számtalan Galyatetőről címzett levele, melyeket barátaihoz és ismerőseihez intézett. Látogatásai legrégibb emlékeit 1964. január 9-én Molnár Antal zenetudóshoz címzett levelében így idézte fel: "Tátra, Fátra híján a Mátra maradt... Jó itt, de szívesen elcserélném azzal a lyukas fakunyhóval, amelyben megháltam jó 60 éve, mikor először jártam itt. Egyetlen épület volt messze tájon."
Egyik legkorábbi levelét Galyatetőről 1941. február 9-én írta Pável Ágoston tanárnak, költőnek és műfordítónak Szombathelyre, amelyben ezeket olvashatjuk: "Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Engedelmét kérem, hogy ismeretlenül terhelem, de nem lévén más alkalmas ismerősöm ott, akiről tudnám, hogy Gazdag Erzsit ismeri, mégis pártfogóját látom a legalkalmasabbnak. Szeretném tudni 'él-e vagy hal-e', hogy oly rég nem válaszol. Ha nem bírja vállalni, amire kértem, vissza kell kérnem a küldött kottákat, hogy máshoz forduljak. Fáradozásaiért előre is szíves köszönet!" Érdemes megemlíteni azt is, hogy Pável Ágoston három versét Kodály zenésítette meg. A levélben említett Gazdag Erzsi szintén költő volt, akinek egyik versét Kodály szintén megzenésítette.
Galyatetőn 1942. április elején üdülés közben, a korábbi vázlatok felhasználásával fejezte be a Mester az orgonára írt Csendes misét. Jelenleg a galyatetői Kodály-kápolnában emléktábla hirdeti ennek a híres alkotásnak a helyszínét. A kápolnában látható a zeneszerző portréja is. Ez nem véletlen, hisz Kodály bőségesen adakozott a kis templom szépítésére. A fent említett orgonamiséből komponálta 1944-ben egyházzenénk gyöngyszemét, a Missa brevist, melyet a budapesti Szent István Bazilikában Pécsi Sebestyén adott elő. E darabját évek múlva szöveggel énekelhetővé alakította, s a tisztán hangszeres misét vegyeskarra és orgonára dolgozta át.
Évekkel a második világháború befejezése után, 1954 tavaszán a Szakszervezetek Országos Tanácsa arról értesítette az üdülő vezetőségét, hogy a Nagyszálló első emeletén a 108-as és abból nyíló 107-es erkélyes szobákat Kodály Zoltán és felesége részére kell fenntartani rendszeres pihenőhelyül. A Kodály-házaspár az említett év nyarán jött először nyaralni a fenti szobákba, s ettől kezdve haláláig évenként többször is ezeket a szobákat vették igénybe. Általában egy-egy alkalommal tíz napot töltöttek a szállóban.
Kodály akkor is felkereste a szállót, amikor első felesége, Sándor Emma lábtörést szenvedett 1956 után. Ekkortól kezdve Emma néni haláláig csak tolókocsiban tudott közlekedni. Kodály a tolókocsit a legnagyobb odaadással tolta, mely tette kiváltotta a beutalt vendégek mélységes megbecsülését.
Érdekességképpen említem meg, hogy a Mester és felesége Galyatetőn töltötte az 1956-os őszi népfelkelés időszakát is. Ekkor a fővárosban az a terv merült fel, hogy Kodályt államelnöknek javasolják. Ezt a hírt néhány jó ismerőse Galyatetőn közölte a Mesterrel. A visszaemlékezések szerint Kodály a nem mindennapi hírre így válaszolt: "Én nem szeretem a dohányfüstöt. Az ilyen hivatal pedig általában ezzel jár. No de komolyra fordítva a szót - mondta a Mester -, államelnöknek még találnak rajtam kívül valakit, s én meg tudom írni még tervezett munkáimat."
Rendkívül boldog, majdnem 50 évnyi házasság után 1958. november 22-én meghalt felesége, Sándor Emma. Galyatetőről 1959. április 3-án írott levelében így írt erről: "Itt vagyok újra, ahová 1941 óta minden évben eljöttünk, ahol minden bokor rá emlékeztet." A szinte elviselhetetlen magány esztendeje után új házasságra határozta el magát, s a gyászév letelte után, 1959. december 18-án feleségül vette a nála öt évtizeddel fiatalabb, ma is élő Péczely Saroltát.
Második feleségét is minden alkalommal elhozta a Mester Galyatetőre. Egyik visszaemlékező szerint egy alkalommal ifjú feleségével még egy szénaboglya körül kergetősdit is játszottak. Sárika sokkal idősebb férjét ennek során nem tudta utolérni.
Galyatetőn gyakori vendég volt Kodályéknál Palló Imre és családja. A kiváló operaénekest meghitt barátság fűzte Kodályhoz. A Mester több ízben kijelentette, hogy Palló Imre tudta leghívebben megszólaltatni énekes műveinek eredeti hangulatát, különös tekintettel a Háry Jánosra.
Kodály rendszeresen igénybe vette a SZOT-üdülő úszómedencéjét és vízgyógyászati berendezéseit. A napot úszással kezdte. Egy alkalommal a medence szélén felejtette kedvenc aranyóráját is. A legenda szerint Kodály ekkor egy kis cetlire, melyet a medence mellett helyezett el, a következőket írta: "Felhívom a figyelmet, hogy itt hagytam aranyórámat, azonban nem az órát sajnálom, hanem annak jó puha bőrszíját. Egyébként órám már több percet késik."
Kodály hosszú hegyi sétái során felkereste a szomszédos településeket is, többek között Mátraszentimrét, mivel tudomására jutott, hogy ott Zakupszky László vezetésével egy nevezetes népi együttes működik, sőt a faluban még elevenen élnek az ott lakó szlovákok ajkán a régi énekek. Egyik látogatása során Kodály kiment a falu határába a krumpliszedők közé, meghallgatta éneküket. Örömmel látta, hogy az egyik terebélyes fa árnyékában egy fiatal anya bölcsőben ringatta kicsinyét, s közben hol szlovákul, vagy magyarul altatódalt énekelt neki. E szép dalocska magyarul így hangzik:
Aludj, aludj, ringatlak én,
Ha nem kellek, elmegyek én,
Elmegyek a világba,
Fehér virág lesz a fátylad.
Kodály szeretettel hallgatta a fiatal édesanyát, majd erősen szemügyre vette a több évszázados hagyományt őrző bölcsőt, amely nem volt más, mint két erős villáskaró közé kifeszített lepedő. Kodály megkérte a fiatalasszonyt, Szabad Béláné, Gubala Rozáliát, hogy ismételje meg az altatódalt. Majd ezt követően mosolyogva szlovák nyelven köszönte meg az éneket, s bátorította a fiatalasszonyt, hogy a szüleitől, rokonaitól minél több népdalt tanuljon meg, s minél többet énekeljen kicsinyének.
A fenti történetet Szabadné később elmondta Borsai Ilona népdalgyűjtőnek is, aki gyakran meglátogatta a Mestert Galyatetőn. A népdalgyűjtő az idézett dal magnófelvételét is meghallgatta. Egyébként az említett magnószalagot Kodály leforgatta Szabó Ferenc szállodai portásnak is.
Kodály a gyakori pihenőket haláláig felhasználta alkotómunkáéra is. Például 1966 januári itt-tartózkodásakor fiú-vegyeskarra tette át az Éneklő ifjúsághoz című egynemű karát. Ugyancsak itt írta az Előszót Sándor Frigyes: Zenei nevelés Magyarországon című kötetének angol kiadásához 1966. április 8-án. Újabb rövid galyatetői pihenő után Párizsba utazott, ahol az UNESCO-palotában francia nyelven az énekre épülő zenei nevelés előnyeiről beszélt.
Kodály nem volt borivó ember. Sőt elítélte azokat, akik nem tudtak e téren mértéket tartani. Kis mennyiségben azonban ő is ivott bort. De leginkább a bort külföldi utazásai alkalmával barátainak, ismerőseinek vitte. Fülébe jutott, hogy Gyöngyösön él a neves bortermelő, Kecskés Péter tanár, aki boreladással is foglalkozik. Kodály ezért külföldi útjai előtt őt rendszeresen felkereste egy-két demizson bor vásárlása céljából. Látogatását mindig levélben tudatta a tanárral. Első levelét 1951. december 31-én címezte Kecskés Péternek, amely így hangzik: "Péntek délután benéznénk egy percre hazamenet, és ha lehet addigra előkészíteni, igen örülnék, ha vihetnénk magunkkal egy kis innivalót. Éspedig nemcsak a nevezetes 'grand víz'-ből, hanem kis szesz-tartalmú, édeskés gyöngyösit, ha jól emlékszem olaszrizling volt a neve. Ha különös fáradság nélkül lehetne 10 kilogramm almát szerezni, azt is nagy köszönettel vennénk."
Kodály gyöngyösi látogatásai alkalmával hosszan elbeszélgetett Kecskés Péterrel a szőlő- és bortermelés gyakorlati kérdéseiről is. Ezek során tanár barátja említést tett neki újításai mostoha sorsáról. Ez utóbbi a Mestert felháborította, s a segítés érdekében 1956. május 12-én levelet intézett a neves agrárközgazdászhoz, Erdei Ferenc akadémikushoz. A Mester levelében Kecskés Péternek eredményeiért Kossuth-díjat javasolt, amelyet azonban haláláig nem kapott meg.
Galyatetőn emlékét 1967 márciusában bekövetkezett halála után is ápolták. A szálló halljában a szomorú esemény után nemsokára elhelyezték a Kisfaludy-Stróbl Zsigmond által készített mellszobrát. Sőt a Mesterről évenként megemlékeztek.
Kodály galyatetői kapcsolatai életműve fontos részét alkotják. Ezért szükség lenne arra, hogy a Mester helyi emlékeit a zenetörténész szakemberek részletesen feldolgozzák. Írásom adalék ehhez, a remélem, elkészülő munkához, mellyel nemzeti kultúránk gazdagodna.
________________________________________
|
| Értékelés |
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be, vagy regisztrálj
Még nem volt értékelve
|
|
|
